Krémleves rajongó vagyok. Nincs kedvenc, ami kiemelkedne, egyszerűen szeretem őket. Úgy tűnik most megint brokkolis korszakomat élem. Valamelyik nap úgy ébredtem, hogy brokkolikrémlevest kívántam, erre ma gyönyörű friss brokkoliba botlottunk a boltban. A recept annyira egyszerű, hogy már már felháborító, mégis fantasztikusan finom leves készül belőle :)
Hozzávalók:
fél kiló brokkoli (lehetőleg ne fagyasztott)
1 közepes fej vöröshagyma
2-3 nagyobb gerzd fokhagyma
kis pohár tejföl
1 evőkanál liszt
só, bors
víz
ízlés szerint zöldfűszer (csak ha kívánunk bele)
levesgyöngy/ pirított kenyérkocka/marék reszelt sajt (ami épp van otthon)
A brokkolit nagyobb rózsákra szedjük és folyó víz alatt megmossuk. A vöröshagymát megpucoljuk és négybe vágjuk. A brokkolit és a hagymát beletesszük a lábosba és annyi vizet engedünk rá, hogy ellepje. Beletesszük a félbevágott fokhagymagerezdeket is, majd sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt felforraljuk, majd kislángon addig főzzük, míg minden szépen megpuhul. Ekkor levesszük a tűzről, mehet bele a liszt és a tejföl, majd botmixerrel összedolgozzuk míg szép sűrű nem lesz a leves. Megkóstolhatjuk elég sós e és mehet vissza a tűzre egy rövid forralásra. Tálaláskor szoktam még egy kis borsot szórni rá és most egy kis metélőhagymával is bolondítottam. Nagyon finom, laktató és egészséges leves.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése