2013. január 28., hétfő

Brokkolis-gombás egytál

Két vizsga közötti őrületben voltam, már kb. semmit nem kívántam enni sem, de egyik szombat délután rámtört az érzés, hogy gombát akarok enni! Amúgy is le kellett mennem boltba pár dologért, és persze beindultak a kerekek, hogy oké gomba, de hogy? mivel? Gondoltam van itthon a fagyasztóban brokkoli meg 3 fajta sonka-szalonna, ebből azért már simán összehozok valami finomat :) Hazaértem és egyből neki is álltam. A hozzávalók egy személyes adagra vannak megadva, ahány főnek készül, annyiszor duplázzuk.

Hozzávalók:

450 g brokkoli
180 g gomba (1 konzerv)
2 fajta szalonnából 1-1 marék(házi és kolozsvári volt itthon csak azért)
100 g gépsonka vagy ami jólesik
fűszerek: 
só, bors, fokhagyma, kakukkfű, majoranna vagy amit kívánunk
tetszés szerint sajt (volt itthon feta ezért az)
olaj

Igazából minden tetszés szerinti és opcionális, tipikusan ami "itthon van" és amit megkívánunk azzal dolgozzunk típusú recept :) Olyan sajtot teszünk bele amit szeretünk, én például már ettem sajt nélkül is, mert úgyis nagyon finom.
Legalkalmasabb egy wok vagy egy sima serpenyő. A szalonnát, sonkát kevés olajon megsütjük, ráöntjük a gombát, kicsit azt is megsütjük. Ha fagyasztott brokkolit használunk, akkor nem kell előfőzni elég csak szobahőmérsékleten kiengedni. Mikor már szinte teljesen felengedett ezt is hozzáadjuk a gombás sonkához, öntünk még rá egy kevés olajat, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük és lefedjük, de a lángot visszavesszük alacsony fokozatra. Gyakran forgassuk át, mikor a brokkoli átpárolódott, levesszük róla a fedőt feljebb állítunk a lángon és szépen összesütjük. Ha már itt ott megkapta a zöldségeket is, tálalhatjuk is. Ha kívánunk morzsolhatunk, szórhatunk rá bármilyen sajtot, de önmagában is nagyon finom :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése