2013. január 28., hétfő

Fokhagymaszószos tészta

Annyiszor beszéltem már a fokhagymaszószról, hogy akkor most jöjjön a titkos recept :) Múlt héten valamelyik nap húslevest főztem és részben időhiány miatt, részben pedig mert nagyon szeretjük, készítettem a főtt hús mellé fokhagymaszószt. Így meg is volt a két fogásos ebéd aznapra. A levesből szinte az összes húst megettük, viszont szósz is és leves is maradt, így másnap szinte egy teljesen más menüt tudtam összeállítani egy kis csavarral :) A leves adott volt, a szószt pedig csöppet feltuningoltam, főztem ki tésztát, pirítottam füstölt-főtt császárszalonnát és meg is volt a finom fogás. Ide most először az alap fokhagymaszósz receptet írom le, aztán azt is hogy mivel bolondítottam meg tésztafeltétként.

Hozzávalók:

kb. 2 dl olaj
2-3 nagyobb gerezd fokhagyma
liszt (amennyit az olaj felvesz, nem szoktam mérni)
kb. 4-5 dl víz
egy kis poharas tejföl


Egy kis lábosba öntjük az olajat és kislángon hevítjük. Közben megpucoljuk a fokhagymát majd belereszeljük az olajba. Kis lángon hevítjük pár percig, addig míg kicsit kezd elszíneződni és összetapadni, de folyamatosan kevergessük nehogy megégjen, mert akkor keserű lesz a szósz. Mikor kellően megfonnyadt, levesszük a tűzről és gyors mozdulatokkal lisztet keverünk bele habverő segítségével. Mikor megkaptuk a masszát felöntjük a hideg vízzel, és mehet bele a tejföl. Szép simára elkeverjük, majd mehet vissza a tűzre. Folyamatosan kell kevergetni, nehogy leragadjon és figyeljünk, mert hirtelen kezd el besűrűsödni. Persze közben sózzuk szánk íze szerint. Mikor eléri a kellően krémes állagot lehúzzuk a tűzről és már ehetjük is. 

A tésztaszószos verzió:
Egy marék házi szalonnát felcsíkoztam olajon megpirítottam, hozzákevertem a fokhagymaszószt, borsoztam és szórtam rá kakukkfüvet és bazsalikomot, és egy kevés őrölt szerecsendiót is hozzá kevertem, majd az egészet jól összemelegítettem. Közben kockáztam főtt-füstölt császárszalonnát és azt is megpirítottam. Mikor a tészta kifőt, rámertem a szószt és megszórtam a szalonnakockákkal. Isteni finom lett :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése