2013. január 4., péntek

Lencsesaláta, Búék :)

Már nem emlékszem pontosan, de talán 2007-ben készítettem először lencsesalátát szilveszterkor. Nálunk az Új év első napja elképzelhetetlen egy jó kis lencseleves nélkül, amit mindig szilveszter napján készítünk el. Abban az évben kisebb összejövetel volt nálunk és arra gondoltam hogy kipróbálok valami újat. Lencse volt még otthon bőven, gondoltam azt használom fel, nagyon illik a szilveszterhez. Körbe néztem, találtam pár receptet és volt egy amihez minden volt otthon és igazán ízletesnek tűnt. Elkészítettem és nagy sikert aratott :) Így lett a lencsesaláta a szilveszterek állandó szereplője :)

Hozzávalók:

30-40 dkg lencse
1 kisebb lilahagyma
kis poharas tejföl
mustár
fél citrom leve
1-2 gerezd fokhagyma reszelve vagy fokhagyma granulátum, az öntetbe (ízlés szerint)

babérlevél
bors


A lencsét átmossuk majd sóval, babérlevéllel megfelelő mennyiségű vízzel feltesszük főni. Mikor már kellően megpuhult leöntjük róla a vizet, az apróra kockázott lilahagymát hozzákeverjük. Elkészítjük az öntetet, összekeverjük a többi hozzávalót és ráöntjük a lencsére. Feldobhatjuk virslikarikával, de önmagában is nagyon finom :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése