2012. december 27., csütörtök

Pisztráng

Pont úgy esett, hogy karácsonykor ettem pisztrángot először. Jó volt kipróbálni, most már tudom milyen. A pisztráng egy kifejezetten szagos hal :) már ha értitek mire gondolok :) Azonban van egy módja az elkészítésének, amivel lehet tompítani a "nagy hal illatot", hogy az is élvezhesse finom ízét, aki szereti a halat, de csak ha kevésbé halszagú :) Persze ez önmagában érdekesen hangzik, de tényleg érdekes kipróbálni, ha valami nem mindennapi ételre vágyunk.

Hozzávalók:

pisztráng
vaj
citrom

petrezselyem

Ahány főnek készítjük, annyi pisztrángot vegyünk, hiába hal általában egy eltelíti az embert. A halat szépen hasánál felvágjuk belsőséget kivesszük eldobjuk. Belül is, kívül is szépen megsózzuk, belülre mehet 3 darab vaj egymásmellé helyezve, szépen szórjuk meg tépkedett vagy egészben hagyott petrezselyemmel és tegyünk még bele pár vékonyabb citromkarikát. Mielőtt a tepsibe tennénk tegyünk vajat alá és mehet ugyanígy citromkarika is bele, majd ha belefektettük a pisztrángokat, azokra is tegyünk vajat, petrezselymet és citromkarikát. Előmelegített sütőbe toljuk 200-220 fokra és süssük 20 percig. Frissen melegen fogyasztva a legízletesebb. Ha marad esetleg és másnap hidegen is ennénk mindenképp locsoljunk rá friss citromlevet, mert nagyon jól kihozza az ízét :)

2012. december 26., szerda

Emeletes élvezet

Karácsony alkalmával a hagyományos sütik mellett mindig készül Nálunk valami addig nem próbált finomság is! Ezt a krémes, tejszínes csodát, ami bőven rászolgál beszédes nevére, Anya találta és még karácsony előtt pár héttel azért el is készítette tesztelés gyanánt :) Így a karácsonyi változat már ízlésünkre formálva készült :)

Hozzávalók:

1.réteg: 50 dkg darált keksz, 10 dkg margarin, 10 dkg porcukor, kevés tej (én kb. 2 dl-t öntöttem hozzá apránként)
2.réteg: 25 dkg túró, ízlés szerint cukor, 2 dl tejszín, 1 van. cukor
3.réteg: 2 cs. vaníliás puding (hidegen kikeverhető Gála, v. Aranka), 5 dl tej, 1 van. cukor

4.réteg: 2-3 dl tejszín

A mi változtatásunk annyi, hogy nem vanília hanem csoki, méghozzá étcsoki pudinggal készült. Az első réteghez pedig tettünk rumaromát, egy kis üvegnyit. Ami nekünk még nagyon bevált, hogy fogyasztáskor a tetejére tettünk még egy kis áfonyalekvárt :) Valami csodálatos finomság :) 

2012. december 25., kedd

Cigánysaláta

Fogalmam sincs miért kapta ezt a nevet. Novemberben ettünk először ebből a finom salátából, de annyira elnyerte a család tetszését, hogy szinte biztos állandó szereplője lesz a nagy családi evéseknek. Most a nehéz ételek sorába is beállítottuk könnyű vacsi gyanánt. Legalább a vacsora ne legyen olyan nehéz ha már napokig csak a közös nagy evészetekről szólnak a napok :) Persze egy ennyire húsimádó családban nem maradhat el mellőle a sült tarja most sem, de a különleges mégis a saláta. :) A mennyiségek kb. 4 főre elegendők.

Hozzávalók:

2 db lilahagyma, vékony csíkokra vágva
1 db zöld húsú paprika, csíkokra vágva(zöldet nem kaptunk, így sárgát és pirosat szeltünk bele
1 db chilipaprika, felaprózva (nálunk ez most kimaradt)
2-3 gerezd fokhagyma, áttörve (vagy felaprózva)
1 csokor friss petrezselyem, felaprózva
225 g feta , lereszelve (mi kockáztuk)
2 db nagyobb paradicsom, kimagozva és felaprózva
2-3 ek olívaolaj

bors

Karácsonyi kajadömping előtti saláta

Karácsony előtt két nappal már megkezdődött nálunk a nehéz kajákkal való nagy étkezéses túlevés. Ezért 23-án este már azt éreztük enni se nagyon kellene.. azért egy könnyű salátát mégis összedobtunk, a tuti a biztos kedvéért. :) Tipikusan a "mindent amit megkívánunk és van itthon, dobjuk bele" címszó alatt készült saláta ez.

Hozzávalók:

1 zacskó saláta keverék 
2 marék kockára vágott trappista
1 marék pick szalámi kockázva
1 marék füstölt főtt csülök kockázva
2 marék aszalt paradicsom darabolva 
olivaolaj
és ízlés szerint bármilyen fűszer, mi cézár öntet szórtunk rá csak úgy szabadon 

2012. december 17., hétfő

Rakott zöldbab

Egy dolog volt biztos, hogy rakott zöldséget szeretnék csinálni, és múltkor nagyon szép kelbimbókat láttam a boltban, úgyhogy elsőre arra készültem. Csakhogy nem csak nekem tetszettek a kelbimbók, mivel sajnos elfogytak. Így hát jött a B terv. Akkor legyen zöldbab, viszont ezt csak fagyasztva lehet ilyenkor kapni. Pár évvel ezelőtt egy étteremben találkoztam először az amerikai rakott zöldbab formációval. Kipróbáltam nagyon ízlett, kicsit módosítva többször el is készítettem azóta. A mai a módosított változattól is eltér egy picit, de érdemes egy próbát tenni, mert nagyon finom. :)

Hozzávalók:

500 g darált hús
5-600 g zöld ceruzabab
1 kis konzerv sűrített paradicsom
sajt
só, bors, fokhagyma
oregánó, majoranna
1 bögre rizs
szalonna
olaj

Besamell-hez:
vaj
liszt
tej
kenhető sajtkrém
só, szerecsendió

Kezdjük a darált hússal és a rizzsel. A rizst simán készítsük el sóval, a darált húst kevés olajon sóval, borssal, zöldfűszerekkel, fokhagymával ízesítve fehéredésig pároljuk, majd jöhet rá a sűrített paradicsom, egy kevés víz majd ízlés szerint a fűszerekből még. Ezután fedő alatt főzzük készre a szószt. Ha a rizs elkészül keverjük hozzá a paradicsomos szószhoz. Közben csináljunk egy kis besamellt.
Arányokat nem tudok írni, mert mindig csak érzésre szoktam beletenni mindent. A vajat megolvasztjuk közepes lángon, majd a tűzről lehúzva lisztet szórunk rá, de ne legyen nagyon darabos, majd öntsük hozzá a tejet és mehet bele a sajtkrém is. Mielőtt visszatennénk a tűzre jól keverjük el. Közepes lángon, folyamatosan kevergetve szépen sűrítsük be. Sóval és szerecsendióval ízesítsük.
Ezután egy közepes tepsibe mehet szépen minden. A zöldbabot elég ha hagyjuk szobahőmérsékleten kiengedni, felesleges előfőzni. A sütőt 200 fokra melegítsük elő. A tepsiben alulra a darált húsos rizses massza kerül, erre a zöldbab, amit leöntünk a besamellel, reszelünk rá egy kevés sajtot és a koronát egy kis házi szalonna csíkkal tegyük fel rá. Na ez a változtatás most. Máskor a zöldbab alá kolbász karikákat szoktunk tenni, de most nem volt itthon, ezért kapott szalonnát a teteje. Nagyon finom és laktató, kiadós étel. Érdemes kipróbálni :)

2012. december 15., szombat

Ratatouille, ahogy mi szeretjük

Hangzatos neve ellenére a ratatouille nem más, mint egy fajta lecsó étel. Párszor készítettük már és nekünk ebben az összeállításban ízlik a legjobban. Ez az étel is tipikusan "ahány ház annyi szokás" fajta, bár lassan kezdem azt érezni, hogy minden ételnél így van.

Hozzávalók:

50 dkg darált hús
1 kisebb padlizsán
1 közepes cukkini
1 kaliforniai paprika
1 közepes lilahagyma
2 paradicsom
500 ml sűrű paradicsomlé 
1 csomag mozzarella
só, bors
fokhagyma
petrezselyem
bazsalikom



A hagymát elég felszeletelni, a padlizsánt, cukkinit, paprikát, paradicsomot pedig felkockázni. Kevés olajon meggyengítjük a hagymát, aztán mehet rá a darált hús, amit sózzunk, borsozzunk és már ekkor tehetünk rá a zöldfűszerekből is. Mikor a hús már majdnem mindenhol kifehéredett, rátesszük az összes zöldséget. Ezekre is mehet só, bors, majd jól forgassuk át a hagymával hússal és fedő alatt gyengítsük meg a zöldségeket, azért figyeljünk rá néha keverjük át. Ha már kezdenek puhulni, ráönthetjük a paradicsomlevet, ízesíthetjük az apróra vágott vagy csak lereszelt fokhagymával és további zöldfűszerekkel. Lassú tűzön, fedő alatt addig hagyjuk főni, míg szépen be nem sűrűsödik a szaft. Ekkor lezárjuk és a kisebb kockára vágott mozzarellát szépen a tetejére szórjuk, finoman belenyomkodjuk és újra lefedjük 10 percre. A rizs nagyon jól illik hozzá. :)

2012. december 8., szombat

Almás currys csirke


A következő recept is egy nagyon egyszerű, imádnivaló finomság, ami szintén a főzz érzéssel hozzáállás egyik megtestesülése :) Szeretjük a curryt, és a legáltalánosabb, amit curryvel készítettem az a currys csirke egytál volt. Aztán ezt kicsit meguntam, de a curryről nem akartam lemondani. Egyik alkalommal mikor csirkét sütöttem, szabadjára engedtem a fantáziám. A csirkeszárnyakat, combot sóztam fokhagymáztam és curryvel is jól megszórtam. Betettem a tepsibe a csirkéket, volt itthon alma meg lilahagyma azokat szépen feldaraboltam, felszeleteltem. Az almákat nem kell megpucolni, mert ahogy megsülnek, összeesnek és a héj egyben tartja őket (egy almát kb. 6 részre daraboljunk). Szépen belepakoljuk a csirke köré. Nem fogtam vissza magam és volt itthon még jó kis házi szalonna, ide-oda raktam még pár szeletet abból is. Mikor már minden benne van a tepsiben mehet rá egy kicsi őrölt bors, alá mindig öntök egy kevés olajat és vizet, nem kell túl sok de mindenhol legyen alatta. Aztán jöhet rá a fólia, és mehet be az előmelegített sütőbe. Fólia alatt süssük kb 40-45 percig, aztán fólia nélkül még 15 percig.

Hozzávalók:


csirkeszárny
csirkecomb
alma
szalonna, bacon
curry
fokhagyma
lilahagyma

bors
olaj


Ez az első alkalom hogy előtte utána képet is teszek fel, de szerintem ez érthető. :) Remélem legalább a képek hatására tesztek egy próbát, mert valami isteni finom cucc :) Egy éve csináltam először, de azóta rendszeresen. Akkor is megéri kipróbálni ha valaki nem rajong a hús-gyümölcs kombinációért, mert ez egyszerűen fantasztikus  ízkombináció.

2012. december 6., csütörtök

Almás kukorica saláta

Az egyik kedvenc salátánk amit már szintén számtalan variációban készítettem, egy almás kukorica saláta. Az alapötletet egy kukoricából, márványsajtból, póréhagymából álló saláta adta. Ezt módosítgattuk tovább, márványsajt helyett kenceként került már rá márványsajtos vajkrém, ízesített tejföl és trappista sajt kombináció, legújabban pedig juhtúróval készítjük. Húst mindig teszünk bele, legtöbbször gépsonkát, de volt már arra is példa hogy tonhallal készítettük. Az alma bármilyen fajta lehet. Póréhagyma, újhagyma de akár lilahagyma is kerülhet bele.

A mai verzió hozzávalói:

fél kg kukorica
2 nagy piros alma
1 kisebb lilahagyma
6-8 szelet füstölt-főtt tarja
10 dkg juhtúró
2 evőkanál tejföl
ízlés tetszés szerint bors vagy bármilyen fűszer


Bátran variálható, nagyon finom laktató saláta.
Vacsira kitűnő fogás!

2012. december 4., kedd

Banános csokis labdák

Előre bocsájtom, hogy ez nem saját találmány, de annyira egyszerű és finom, hogy tuti nyerő nyalánkság!

Hozzávalók:

1 zacskó babapiskóta korong (250g)
2 nagyobb vagy 3 kisebb banán
1 tábla étcsoki lehet tortabevonó
1 tábla tejcsoki
olaj

A banánokat felszeleteljük, nem kell túl vastagra, kb fél ujjnyira jó lesz. Fogunk két piskóta korongot és összetapasztjuk egy banán szelettel. Majd ha ezzel kész vagyunk, vízgőz felett megolvasztjuk a csokit kevés olajat hozzáadva, csak hogy könnyebb legyen a csokival dolgozni. Attól függően hogy kívánjuk ezt lehet akár csak étcsokival vagy csak tejcsokival. Nem szoktam vele szórakozni csak simán kézzel csokizom össze, de az elején még fogvájóztam. Beleszúrtam a labdacsba és azzal mártottam a csokiba, és csak mikor megdermedt és fogyasztottuk akkor húztuk ki belőle. Egy nagyobb tálcára tegyünk alufóliát és arra pakoljuk a labdákat, mert így könnyen le tudjuk majd a lefolyt csokit is szedni róla, az sem fog kárba veszni. Már mehet is a hűtőbe. Igazából egy napot jó várni fogyasztás előtt, mert ennyi kell hogy a piskóta korongok meggyengüljenek. Isteni finom és végtelenül egyszerű és gyors :)

Gyömbéres fokhagymás combok édes mexikói körettel

A körettel kezdem, mert ez az egyszerű finomság az egyik nagy kedvencem. Mikor ráálltam pár éve arra, hogy változtatni kell az étkezési szokásokon, egészségi és hiúsági okokból egyaránt, akkor tájt készítettem először. Meguntam, hogy ha zöldség köretet eszünk azt mindig csak pároljam. Ezért mikor egyik alkalommal beöntöttem a fagyasztott mexikói zöldségkeveréket a serpenyőbe, némi olajat öntöttem rá és rátettem a fedőt. Só helyett gondoltam most inkább szójaszószt locsolok rá az sokkal huncutabb lesz amikor majd elkezd lesülni a zöldség. Arról nem is beszélve, milyen finom szaftos lesz tőle, na meg alapból szeretem a szójaszószt használni. Gondoltam amikor már elégé felengedett és elkezd sülni csorgatok rá mézet. a szójaszósz és a méz nagyon szeretik egymást én meg őket együtt. A végeredmény igazán fantasztikus lett. Előfordul hogy szórok rá készítés közben fokhagyma granulátumot, vagy borsot, ez általában attól függ mivel esszük. De akár magában is bármikor fogyasztható. Olyan is előfordult már hogy elkészítettem és reszelt sajtot szórtam rá, és már ettem is.
Most nem tettem rá a mézen és a szójaszószon kívül mást, mert a csirkecombokat elég fűszeresre készítettem. Fokhagyma, fehérbors és gyömbér ízesítést kaptak.

Hozzávalók:

fél kg mexikói zöldségkeverék (a Lidli-s a kedvencem mert abban zöldbab is van)
olaj
szójaszósz
méz
fokhagyma granulátum

Mennyiségeket azért nem írnék, mert egyén függő és sosem mértem még ki őket. Mindig csak úgy érzéssel és kóstolás alapján, de ez egyénileg is változó, mert mindenkinek mást kíván a szája íze sósságból és édességből :)
Szóval csak bátran próbáljátok ki! Isteni finom, ahogy a szójaszósz, a méz kicsit megkaramellizálódik a zöldségeken a végére.. hmm...
Jóétvágyat :)

2012. december 1., szombat

Fokhagyma krémleves

Nagyon szeretem a krémleveseket. A fokhagymát is. Ráadásul Nagymamámtól rám hagyományozódott a fokhagymaszósz receptje, ami az egész család nagy kedvence. Tavaly télen megfázásos időszakban gondoltam egyet, kellene valami finom levest enni, de valami egyszerűt és finomat :) Hát gondoltam megnézem mi van itthon valamit csak sikerül összedobni. Neki is álltam szépen. Az alapot amitől eltérhettem és amit módosítottam Nagymamám fokhagymaszósz receptje szolgáltatta. Nagyon finom levest sikerült összehozni, amit azóta is rendszeresen készítek, mert nagyon szeretjük.

Hozzávalók:

5 dkg vaj/margarin
3 közepes gerezd fokhagyma
1 leveskocka
pár evőkanál étkezési keményítő vagy liszt (ami épp van otthon)
fél liter tej
kakukkfű
bors

Egy kis méretű lábosban felolvasztottam a vajat, és belereszeltem a fokhagymákat. Kis lángon hagytam még kicsit dinsztelődni, hogy kioldódjon az íze, ez pár perc csupán. Ezután levettem a tűzről, rászórtam keményítőt épp amennyit felvett, kb 3-4 púpos evőkanál, annyi amennyitől összeállt, majd fokozatosan adagolva felöntöttem és szépen elkevertem a tejjel. Kis lángon ment is vissza a tűzre, bele a leveskocka és a kakukkfű, meg a bors. Habverővel kevergessük folyamatosan hogy ne égjen le, mert hirtelen kezd el sűrűsödni.Attól függ mikor van kész, hogy mennyire szeretnénk krémesre.
Tálalhatjuk levesgyönggyel vagy kenyérkockával.
A fokhagymaszósz receptjét pedig majd legközelebb osztom meg :)

Pikáns chilis bab


A fűszeres egytálételek egyik sokak által szeretett darabja a chilis bab. Sokszor és sokféleképpen készítjük mi is. Ez amit tegnap készítettem, egy testesebb pikánsabb változat. Ráadásul plusz egy csavar volt benne azzal, hogy kukoricás rizzsel ettük, ami elsőre biztos nagyon furcsán hangzik, de megér egy próbát tenni, igazán finom és laktató!

Hozzávalók:

40-50 dkg darálthús
1 vörösbab konzerv
1 fehérbab konzerv
1 chilisbab konzerv
1 kukorica konzerv (de lehet 2 ha kukoricásabban szeretnénk)
500 ml paradicsomlé (dobozos)
1 db zöldpaprika
só, őrölt bors, oregánó, majoranna, fahéj, őrölt chili, fokhagyma

A legjobb, hogy sok előkészületet nem igényel és villámgyorsan elkészül. Serpenyőbe olajat öntünk, rátesszük a darálthúst majd sózzuk, borsozzuk. Ez alkalommal ugyan nem használtam, de lehet úgy készíteni hogy szeletelt lilahagymát dinsztelünk előbb és arra jön a darálthús. A következő a csíkokra vágott zöldpaprika. Hozzáadjuk a húshoz kicsit meggyengítjük . Aztán mikor a hús kezd zsírjára sülni felöntjük a paradicsomlével, egyből mehet bele a mind a 3 bab konzerv és a kukorica. Egyedül a chilisbabról nem szoktam leönteni a levet, de aki nem szeretni arról is nyugodtan öntse le. Mehet rá ízlés szerint só, még őrölt bors, őrölt chili és ízlés szerint a zöldfűszerekből. Fedő alatt, közepes lángon hagyjuk kis ideig, hogy az ízek összeálljanak. Mikor a szósz kezd sűrűsödni kóstoljuk meg mit kíván még. Ekkor szoktam 1-2 gerezd fokhagymát bele reszelni, intenzívebb lesz az íze, és az újítás tegnap, egy csipet fahéj volt még bele. Annyira finoman bele illeszkedett a csípős ízes szószba, hogy az minden képzeletemet felülmúlta :)
Persze van hogy nem darálthússal készítjük hanem virslivel, de olyankor mindig szoktunk egy kis kolbászt is belekarikázni. Ez a recept is sokféleképpen variálható, attól függ mit kívánunk. Kísérletezésre hát fel és jó étvágyat hozzá! :)