A körettel kezdem, mert ez az egyszerű finomság az egyik nagy kedvencem. Mikor ráálltam pár éve arra, hogy változtatni kell az étkezési szokásokon, egészségi és hiúsági okokból egyaránt, akkor tájt készítettem először. Meguntam, hogy ha zöldség köretet eszünk azt mindig csak pároljam. Ezért mikor egyik alkalommal beöntöttem a fagyasztott mexikói zöldségkeveréket a serpenyőbe, némi olajat öntöttem rá és rátettem a fedőt. Só helyett gondoltam most inkább szójaszószt locsolok rá az sokkal huncutabb lesz amikor majd elkezd lesülni a zöldség. Arról nem is beszélve, milyen finom szaftos lesz tőle, na meg alapból szeretem a szójaszószt használni. Gondoltam amikor már elégé felengedett és elkezd sülni csorgatok rá mézet. a szójaszósz és a méz nagyon szeretik egymást én meg őket együtt. A végeredmény igazán fantasztikus lett. Előfordul hogy szórok rá készítés közben fokhagyma granulátumot, vagy borsot, ez általában attól függ mivel esszük. De akár magában is bármikor fogyasztható. Olyan is előfordult már hogy elkészítettem és reszelt sajtot szórtam rá, és már ettem is.
Most nem tettem rá a mézen és a szójaszószon kívül mást, mert a csirkecombokat elég fűszeresre készítettem. Fokhagyma, fehérbors és gyömbér ízesítést kaptak.
Hozzávalók:
fél kg mexikói zöldségkeverék (a Lidli-s a kedvencem mert abban zöldbab is van)
olaj
szójaszósz
méz
fokhagyma granulátum
Mennyiségeket azért nem írnék, mert egyén függő és sosem mértem még ki őket. Mindig csak úgy érzéssel és kóstolás alapján, de ez egyénileg is változó, mert mindenkinek mást kíván a szája íze sósságból és édességből :)
Szóval csak bátran próbáljátok ki! Isteni finom, ahogy a szójaszósz, a méz kicsit megkaramellizálódik a zöldségeken a végére.. hmm...
Jóétvágyat :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése